11. hét versenyzői
![]() Bodrogi Gyula
Bodrogi Gyula pályáját néptáncosként kezdte. 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett, melynek elvégzése után, 1958-ban a József Attila Színházhoz szerződött. 1982-ig volt a társulat tagja, majd átigazolt a Vidám Színházhoz, ahol a színészet mellett több más funkciót is betöltött: volt művészeti igazgató, igazgató-rendező, majd 1996 és 2002 között a Vidám Színpad Kht. ügyvezető igazgatója. 2002-ben, miután megvált az igazgatói poszttól, a Vidám Színpad örökös tagjává választották. Munkásságáért több alkalommal is kitüntették: Jászai Mari-díjat kapott 1962-ben és 1967-ben, 1973-ban érdemes művész, 1983-ban pedig kiváló művész lett. 1995-ben művészi pályájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is megkapta, 2005-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. | ![]() Gönczi Gábor Gábor a Külkereskedelmi Főiskolán végzett, külkereskedő-közgazdászként. Emellett látogatója volt a Komlósi Gábor újságíró iskolájának. A Napkelténél 1997-ben kezdett el dolgozni, majd legfőbb mentora, Kolosi Péter áthívta az akkor induló RTL Klubhoz. Lassan tíz éve dolgozik itt, kezdetben riporterként, később szerkesztőként, majd műsorvezetőként. Jelenleg a Fókusz, Fókusz Plusz és a Portré adásait szerkeszti, illetve vezeti. |
![]() Kovácsovics Fruzsina Fruzsiéknál minden nap zeng a ház. Testvérével és unokatestvérével egy zenekarban játszik, és rengeteget próbálnak. Délelőtt egyetemre jár, délután a hangszálait edzi, esténként pedig még marad ereje egy kis levezető röplabdázásra a barátnőkkel. Az RTL Klub tehetségkutató műsorában, a Csillag születikben már bebizonyította milyen tehetséges énekesnő, ám most főzőtudományát fogja megcsillogtatni a Vacsoracsatában. | ![]() Stohl András András, a Nemzeti Színház tagja és 2 kislány édesapja. Gyerekkorában zoológus, majd régész akart lenni. Egy véletlen beugrásnak köszönheti, hogy színész lett. Nem csak színészként ismerhetjük őt, hanem az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik közkedvelt műsorvezetőjeként is. Az utóbbi években sokat láthattuk mozivásznon is - pl.: Európa Expressz, Rosszfiúk és a Meseautó. Jelenleg a Reggeli mellett A Királynő házigazdája lesz Jáksó László partnereként. Szabadidejében szívesen vadászik. |
![]() Voksán Virág Virág 1983. augusztus 15-én született Budapesten. Néhány éve fotomodellként dolgozik, a 2006-os Nyuszis magazin választáson pedig közönségdíjas lett. 2007-ben első helyezést ért el a Miss Hawaiian Tropic magyarországi döntőjében, így ő képviselhette hazánkat a világversenyen is. Mindemellett a tanulást sem hanyagolta el, 2006-ban elvégezte az International Business School üzleti kommunikáció szakát angol nyelven, ahol marketingre szakosodott. Szabadidejében sokat sportol, ez számára már életformává vált. Szabadidejében szeret szórakozni és újabban zenéléssel foglalkozik. DJ FLOWER néven már több partin is pörgette a lemezeket. Főként a vokálos elektrohouse műfajt kedveli. |
Utolsó kommentek